Amikor egy évvel ezelőtt elkezdtem az első könyvvel, az Olívia, Nonó és Beni kutyával foglalkozni, pontosan tudtam, milyen fejezeteket, folytatást szeretnék neki. Kész koncepciók voltak a fejemben a kalandjainkról, amiket szeretnék mind-mind megosztani a kis olvasókkal.

Életünk egyik legnagyobb élménye volt Amerika, a floridai utazás, benne megannyi izgalmas történettel, örömmel és boldogsággal, és annyiszor éreztem azt, hogy szeretném mindezt vissza adni valahogyan. Olívia és Nonó a mai napig nézegetik a fotóalbumot, felidéznek egy-egy szép pillanatot.

Az elmúlt egy év azonban másfelé vitte a dolgokat. Nagy utazó család vagyunk (a férjemmel külön-külön is rengeteg helyen jártunk, még a megismerkedésünk előtt, majd együtt is sokat utaztunk a gyerekek születéséig, később visszafogottabban ugyan, de a gyerekekkel is.)

Sokat őrlődtem magamban azon, hogy van-e helye, létjogosultsága  ebben a helyzetben, egy világjárvány idején ezekről írni? Amikor annyi, de annyi fájdalom van a világban, olyan sokan szorulnak segítségre, és az utazás és az ott szerzett élmények igazán hátrasorolódnak. Eljön még az ideje, azt gondolom, fogunk majd még menni, mi is, mások is, és nem marad így a világ. Most azonban a lelkem is másfelé jár.

Hosszú ideje foglalkoztatnak az érzékenyítő történetek, talán mert Nonó is egy igazán érzékeny, empatikus kislány, és mert annyi kritikát, bántást látok a világban, amikkel nem értek egyet.

Számomra nagyon fontos, hogy olyan szemléletet adjak a gyerekeknek, hogy a világon mindenki egyenlő, nemtől, színtől, szexuális hovatartozástól, vallástól függetlenül (a politikát már nem is mondom), és  úgy érzem, most ebben a korban a legfogékonyabbak arra, hogy természetessé váljon számukra az, ami minden embernek természetes kellene, hogy legyen: hogy másokat tisztelünk, elfogadunk, másoknak segítünk és így haladhat csak előre békében a világ.

Amit mi közvetítünk számukra, azt viszik ők is magukkal csomagjukként, és nem mindegy, milyen lélekkel teli ez a csomag.

Az Olívia, Nonó folytatása így most olyan irányt vesz, ahol nagy hangsúlyt kapnak az egyenlőségről és elfogadásról szóló történetek, nagyobb szerepet kap Nonó is, aki az első könyvnél még olyan picike volt, hogy nem jutottak neki jelentősebb dialógusok a könyvben.

Ettől függetlenül nem mondtam le arról, hogy legyen egyszer egy Olívia, Nonó: Amerikába mentünk különkiadás, de most úgy érzem, a Segítő kezeknek van itt az ideje, ezért ezzel az alcímmel érkezik idén a folytatás: Olívia, Nonó és a segítő kezek.

Sajnos mellettem nincsen semmilyen segítség, így a háztartás, gyerekek és az írás közt egyensúlyozva próbálom majd legalább olyan minőségben összerakni a sorokat, ahogyan azt már az Olívia, Nonó és Beni kutyánál tapasztaltátok. Nem könnyű feladat, mert nagyon magasak az elvárásaim a munkámmal szemben, és szeretnék egy nagyon különleges, érzelmekben és szeretetben gazdag könyvet kiadni a kezemből.

Ha Te is várod már a folytatást, oszd meg lent ezt a bejegyzést a Facebookon, hogy másokhoz is eljusson a következő rész híre! :)