Barion Pixel Érkezik a folytatás
Hamarosan ELŐRENDELHETŐ

Érkezik a folytatás

2021. augusztus 5-étől ELŐRENDELHETŐ az Olívia, Nonó mesék következő két része, az Olívia, Nonó és a segítő kezek I-II. rész.

Ez a nap különösen fontos számomra, minden évben elöntenek az érzések, gondolatok ezen a napon, mert Olívia születésének napján válhattam anyává, és változott meg minden, amit korábban a világról gondoltam.

Az Olívia, Nonó folytatása több szempontból is különleges.

Nagy hangsúlyt kapnak benne az érzékenyítő történetek, azok a mesék, amikkel gyerekek és felnőttek lelkét egyaránt szeretném megérinteni, és egy olyan szemléletet adni, amellyel szebbé, elfogadóbbá tehetjük együtt a világot. Hiszem, hogy minden ember különleges, és ugyanolyan értékes, és hiszem azt is, hogy tanítani kell ezt az értékrendet és viselkedést, hogy kevesebbet bántsák egymást az emberek. Már gyermekkorban is.

Ebben a két részben több olyan témát fogok érinteni, amivel mindenki találkozik, mégis számos kérdést vetnek fel, különösen azt, hogyan beszéljünk róluk a legkisebbeknek.

  • Az első rész egyik ilyen története a Kerekesszékes bácsi, aki egyik nap még maratont futott a szomszédos utcákban, de nem sokkal később kerekesszékkel láttuk viszont. Miért? Mi történt? Kapjuk a kérdést rögtön szülőként, de érdemes meghallgatnunk a gyerekek oldaláról, hogyan reagálnak erre. A gyerekekben van egy olyan természetes és pozitív hozzáállás a dolgokhoz, amit nekünk kellene megtanulnunk tőlük. Bízom benne, hogy sikerül visszaadnom mindezt a könyvben.
  • Ez a két rész azonban nem „csak” az érzékenyítésről fog szólni, a folytatásban viszem tovább az Olívia, Nonó és Beni kutya történeteiben elindított vonalat, vagyis a mindennapjaink kedves, vidám meséit. Olvashattok benne a puha, ragacsos kókuszgolyókról, a kertépítésről, és megyünk benne lovardába, Nonó pedig óvodába is!
  • Minden történet közül a legnehezebb, de legfontosabb is számomra, hogy a Papa beteg. Miközben ezeket a meséket írom, tanulok én is, felfogni a felfoghatatlant, elfogadni a megváltoztathatatlant, és beszélni erről finoman és szépen. Beszélni arról, hogy apukám nem fog meggyógyulni, beszélni arról, Anya miért megy vele a kórházba. A betegségek, a halál, a rossz dolgok mind az élet részei. Az, hogy hogyan beszélünk erről a gyerekeknek, ez is a mi felelősségünk. Hogy ne alakítsunk ki félelmeket, mégis őszinték maradjunk. Bizalmat és biztonságos kereteket adjunk, ez mind a mi feladatunk, és nem könnyű feladat.

Amikor erről van szó, olyan nehéz a szívem, és a családomnak is az. Mindig nyíltan és őszintén írok a hozzájuk fűződő mély, erős kapcsolatomról, ezért arról is fogok majd írni, miken megyünk keresztül, mert mindez a része annak, ahogyan ezek a könyvek most elkészülhetnek.

Az Olívia, Nonó és a segítő kezek I-II. egyelőre LIMITÁLT számban lesz elérhető, nem kerül be az üzletekbe, én döntöttem így. Emiatt augusztus 5-től lehetőségetek van előrendelni, október 15- én pedig megérkeznek a könyvek a nyomdából, hogy elinduljanak új kis olvasóikhoz.

Ne maradjatok le róla, addig pedig sok bejegyzés lesz még, hogy kiöntsem a szívem, lássátok az utam, és ezáltal még jobban érthessétek a történetek minden sorát, mert itt valódi mesék érkeznek hamarosan, a blogon pedig bemutatom nektek azokat a csodálatos embereket is, akik a történetek szereplői. Már most hálás vagyok azoknak, akik vállalták a közös munkát velem ❤️

 


A már megjelent három mesekönyv és ovis foglalkoztató együtt, plusz egy ajándék színező INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL.

shopping_cartKosárba Részletek
Van még...

Ez is érdekelhet!

Hozzászólások

Szólj hozzá te is!