A bezárások bejelentése óta számos bejegyzést, kommentet, vitát olvastam a közösségi média felületeken a bezárás szülte helyzet miatt egymásnak feszülő anyukák közt. Ki szenvedősen, ki iróniával, ki humorral kezeli ezt az állapotot, de egy biztos, mindenkinek van véleménye a témával kapcsolatban. Egyesek összetartásra, egymás támogatására szólítják társaikat, mások kritikával illetik azokat, akik már a bezárások óhírének hallatán legszívesebben legurítanának egy felest. Ennek az érzésnek az okain, a családokban kialakuló feszültségen gondolkodtam a hétvégén, és leszögezem, én sem vagyok nyugodt a tehertől, hogyan fogjuk – ismét – a lehető legjobban végigcsinálni a következő heteket.

A gyerekeinkkel összezárva lenni rossz? Vagy nem örülünk a plusz együtt töltött időnek?

Együtt lenni nagyszerű, és a plusz idő is csodálatos, természetesen. Csakhogy a gyerekek mellett dolgozni kénytelen anyák, apák, a segítség nélkül háztartást vezető családok, akik online oktatás mellett teljesítik a home officet és a kisdedellátást, tudnának mesélni a mindennapokról.

Elmondanák, hogy imádják a gyerekeiket. Minden szülő elmondhatatlanul imádja a gyerekeit, és a velük töltött időt is, de a minőségi együtt töltött idő osztatlan figyelmet kíván, ahogyan a színvonalasan végzett munka is. Tudom, vannak akik mindent is össze tudnak hangolni mindennel, háztartást, munkát a gyerekkel, és emelem kalapom előttük, ám azt gondolom, hogy a figyelem ilyen mértékű megosztása, amit az egyébként teljes embert igénylő feladatok egyszerre történő ellátása jelent, igenis embert próbáló feladat. Így születhetett a mondás, hogy egy fenékkel egyszerre egy lovat lehet megülni, legalábbis biztonsággal és stabilan. Ebben a helyzetben most a dolgozó, iskolás gyermeket tanító, közben ovisokat ellátó, háztartást vezető szülők minden lovat kénytelenek megülni, és ezt az állapotot épp idegszálakkal nem lehet hosszú távon fenntartani.

Nem véletlen hát, hogy a következő hetek teljesítmény elvárásának puszta gondolatától is úgy érzik sokan, hogy már most kijár egy plusz pohár bor.

Nem azért, mert a saját gyerekünkkel összezárva lenni pokol. De pokolian nehéz olyan feladatokat együttesen ellátni egy időben, amik egyébként külön-külön is teljes embert kívánnak. Éppen ezért a következő hetek a szokásosnál is nagyobb türelmet és toleranciát kívánnak mindenkitől, amit szintén nehezebb megadni a helyzet generálta idegállapotban, én mégis arra kérek mindenkit, egyszerűen ne bántsa a másikat. Nő a nőt tisztelje, anya az anyát támogassa, ember embernek ne legyen farkasa, mert nehéz helyzetben mutatkozik csak meg igazán az egymás iránti szeretetünk és tiszteletünk.

Segítsetek egymásnak, mert sokszorosan kifizetődik a jövőben. Azokban az emberi kapcsolatokban fog kamatozni, amik ezekben a nehéz idők edződnek és erősödnek.

Én ma este ünnepélyesen előveszek egy talpas poharat és tisztelettel iszom egy pohár bort, elgyászolva minden elmulasztott programot, örömet és kalandot, és ünnepelve mindazt, ami ennek ellenére mégis megadatott: az egészségünket, azt, hogy nem szenvedünk hiányt, az erőt, amivel segíthetünk másoknak, a folytatáshoz kellő elszántságot, mert megyünk tovább az úton, ezekkel a gondolatokkal és nem szűnő lendülettel.

Az első mesekönyv írása is karantén idején kezdődött, nem gondoltam volna, hogy a második részre is ez vár, de legyen. Egészségetekre!