Életem első gyermeke, a csodám, a királynőm, Olívia 6 éves lett.

Olyan sok ez a hat év, mégis kevés.

A gyerekeim születésnapja nagy esemény nekem, talán a legfontosabb ünnep számomra minden évben. Amióta megtudtam, hogy Apu beteg, az élet minden történésénél csak arra gondolok, hogy itt van velünk, együtt lehetünk ezen az alkalmon. 

Éppen ezért nagyon különlegesre szerettem volna ezt a napot. Szépen, szép ruhában, mindannyian együtt, és hatalmas, emlékezetes ajándékkal, de Apu nagyon gyenge volt tegnap :(

A gyerekek minden születésnapjára nagyon készülök, és Anyuék is. Idén minden eddiginél jobban akartam készülni, őszintén, szívből és minden porcikámmal kívántam, hogy ez most igazán különleges legyen. Minden évben jó előre megrendelem a tortát, amit Olívia választhat ki. A kedvenc színeiből fújatok lufit (még akkor is, ha tudom, hogy a lufi nem jó a környezetnek, igen, tudom), és színes, mintás tányérokat veszek és szörnyű hangú születésnapi dudát, de Olívia mindezt annyira élvezi. Idén az apósomék éppen erre a hétre foglaltak le egy közös családi nyaralást, így a készülődés helyett egy aznapi hazautazás várt ránk, és Apu kemoterápiájának időpontját is arrébb kellett tolnunk, mert a családi nyaralást bizony nem lehetett módosítani. Én pedig nem szerettem volna külön itthon maradni, hogy a gyerekeimnek mellőzniük kelljen az anyukájukat, aki mindkét fronton igyekszik helytállni. Szívemben dúló viharral így hát jött a nyaralás – lelkem teljes egészét Pesten hagyva darabokban.

Apu és Anyu nagy és emlékezetes ajándékkal készültek idén, olyannal, amiről Olívia még évek múlva is büszkén elmondhatja, hogy a ’Papáéktól’ kapta. Engem Apu tanított vezetni, számára a vezetés szenvedély, az élet legfelszabadítóbb része, ami igazán feltölti őt. Én is így érzek, és neki és Anyunak köszönhetően 17 éves korom óta vezethetem a saját autómat. Mivel Olívia nagyon szeretett volna egy quadot, úgy döntöttünk, hogy ez lesz a nagy és közös ajándék, amit majd masnival átkötve és lufikkal díszítve kap meg, mert talán nem lesz már ilyen alkalom..

Tegnap szakadó esőben autóztunk haza, de reméltük, hogy mialatt én még elmegyek a tortáért, elhozom a lufikat, azalatt Apa (a mesebeli, vagyis a férjem) összerakja a quadot, ami apró darabokban érkezett, és utána még áthozom Anyut és Aput, hogy ünnepelhessünk.

A hazaút hosszúra sikerült. A quad szerelés bonyolultnak bizonyult, Apu pedig olyan gyenge volt tegnap, hogy azt mondta, talán inkább ágyban maradna. A szívem majdnem megszakadt, hogy így érzi magát, pedig tudom, számára is milyen fontos Olívia.

Végül minden erejét összeszedte, kockás inget vett fel, mellettem ült az anyós ülésen a saját autójában – amit korábban senki nem vezethetett rajta kívül – és átjöttünk hozzánk. Egész úton az autóban csak az járt a fejemben, nincs jogom itt ülni.. ez az ő helye! A kormány átengedése a változás tőrdöfésszerű fájdalmával szurkált egész úton, a könnyeimmel küszködtem.

Hazaértünk és felvettem a legpirosabb, legfeltűnőbb és egyben legrégebbi ruhám. Tizenhat voltam, amikor Szilveszterkor viseltem, és soha, senki nem dícsér meg annyiszor egy csinos ruháért, mint Apu. Szerettem volna csodálatos képeket, fények közt villogó, vidám érzetet. De Apunak nem volt sok ereje. Behoztam inkább a tortát, és csak néztük, néztük Olíviát.

A tüzijáték mintha olyan sokáig égne, úgy éreztem, szinte megáll az idő. Ami hat év alatt úgy repült el, mintha sosem létezett volna, tegnap kisbabám volt, azelőtt még én voltam kisgyerek, most meg már értetlenül állok minden előtt, amit életem közepén veszíthetek.

Idén nem lettek hibátlan fotók, vidámak, magazinba valók. Nem lett kész a quad sem, hogy masni legyen rajta, nem láthatta Apu az első kört, amit Olívia tesz rajta.

Drága Apukám, Te mégis összeszedted minden erődet, hogy velünk legyél, és ott ültél Olívia mellett a hatodik születésnapján.

Drága Anyukám, Te erősebb vagy mindenkinél, akit ismerek, és elképzelni sem tudom, hogyan tudod ilyen bölcsességgel és szeretettel járni ezt az utat.

Próbálok példát venni, azt hiszem egy dologban sikerül igazán, hogy úgy szeretem az én Olíviám és Nonókám, ahogyan Ti szerettek engem, olyan mélyen és igazán.

Édes, egyetlen, gyönyörű Olíviám, a benned lévő tűz és akarat, és a végtelen erő, ami által harcot vívunk egymással nap, mint nap, olyan élesen kovácsol minket össze, mint a tűzben edzett acél. Soha ilyen erőt nem éreztem, ami benned van, és hiszem, hogy a világon bármit elérhetsz, és én mindig, mindenben támogatni foglak Téged, míg csak élek és azután is.

Végtelen szeretettel és hálával érted, a Te anyukád