Barion Pixel Pocok pajtás
Story csütörtök

Pocok pajtás

Olívia egyik nap megkérdezte Apától, hogy kaphat-e egy hörcsögöt. Nem – felelte Apa, majd elment dolgozni.

Délután a lányokkal a bomba-robbantotta kertépítésünkön terepszemléztünk, amikor Olívia észrevett egy apró állatot. A kis állatka bebújt egy földkupachoz, mire a lányok azonnal megszemlézték. Bár egérnek gondoltuk, hamar kiderült, hogy egy kis pocok a vendégünk. Olívia nagyon szerette volna megtartani, de megbeszéltük, hogy várja őt a családja, így nem maradhat nálunk. Néhány órára kapott azért egy szép dobozt, kis házat, plédet, és almát, hogy jóllakhasson.

Nézd meg pocok videót itt:

Gyerekkoromban én is minden kisállatot hazavittem volna, volt is tengerimalacom, teknősöm, kutyánk és cicánk is, és igazából még ma is befogadnám a világ összes gazdátlan állatát, ha tehetném. (Helyette inkább adományokkal támogatom azoknak a munkáját, akik ebben aktívan dolgoznak – de ma is megállunk, ha kóbor kutyát látunk – a lányok is aggódnak érte ilyenkor, el ne üsse egy autó!)

Az elengedés ugyan nem volt könnyű, volt néhány könnycsepp is, de a pocok azóta vígan szalad a mezőn.

Én pedig nagyon örülök, hogy a gyerekek ilyen szeretettel, gondoskodással fordulnak minden állat felé. Fontos, hogy érezzék a felelősségét a törődésnek, és odafigyelnek azokra, akik kiszolgáltatottak nekünk, mint ahogyan az állatok is.

 

Mit kell tudni a pocokról?

Nagyon kicsi rágcsáló, hossza mindössze 8-10 centiméter, a teste csupán 20-30 gramm.

Fátlan, nyílt területek, szántók, rétek lakója. Nemcsak száraz, hanem mocsaras réteken is előfordulhat. Leggyakrabban mezőgazdaságilag megművelt területeken él, de télen behúzódhat házakba, istállókba is.

A föld alatt kb. 20–30 cm mélységben járatokat ás. Járatai egy központi kamrából és sugáralakban elhelyezkedő kijáratokból állnak. A központi lakrészt száraz fűvel, szalmával, levelekkel béleli ki.

Téli álmot nem alszik. Télen a hótakaró alatt ás hosszú folyosókat, melyeket fűvel bélel ki. 

/forrás: Wikipédia/

Te meg mered fogni a pici pockot? :)


A már megjelent három mesekönyv és ovis foglalkoztató együtt, plusz egy ajándék színező INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL.

shopping_cartKosárba Részletek
Van még...

Ez is érdekelhet!

Hozzászólások

Szólj hozzá te is!