Barion Pixel Zabolátlanok - mozi élmények ovisokkal
Programajánló

Zabolátlanok - mozi élmények ovisokkal

A születésnapi élmény-ajándékok keretében életünkben másodjára jártunk moziban két kis ovisunkkal – és ez alkalommal már gazán élvezhető volt a program, számunkra is.

Első próbálkozásunk a Jégvarázs 2 volt, az akkor 2 és 4 éves résztvevőkkel, és koruknak megfelelő nyugalommal nézték végig a filmet: tizenhatszor álltak fel, kétpercenként beszéltek és legalább két alkalommal kellett kimennünk a mosdóba is, gyerekenként. Olívia az utolsó fél órát már a székek melletti folyóson sétálgatva töltötte, én pedig azon izgultam, mikor leszünk kellően zavaróak ahhoz, hogy valaki ránk szóljon.

Ezúttal azonban más volt. Bár sokszor azt mondják, a problémák a gyerekekkel együtt nőnek, a mindennapok szervezése, a velük való együttlét, a közös idő és annak „kimerítősége” határozottan javul. Csodálatosak a babás élet szépségei, de nagyon élvezem, hogy már úgy tudunk időt tölteni együtt, hogy nem kell folyamatosan kiszolgáló személyzetként funkcionálnunk.

Ezúttal a Szilaj második részét néztük meg a moziban, amiben nekem külön tetszett, hogy annak ellenére, hogy igazi, mai, modern, látványos, zenés mese, teljes egészében mellőzi a kütyüket. A napokban pillantottam bele egy Barbie Dreamahouse Adventure epizódba, ami tényleg igazán napjainkban játszódik – és ennek megfelelően minden technikai újdonságot felvonultat: laptopot, telefont, tabletet, és mindenki aktívan használja is ezeket. Ami nem baj, és az az életszínvonal is szuper, amit ott látunk, de lélekemelő volt egy olyan másfél órás történet, amiben semmi nem volt ezek közül.

Nonó, aki nagy meserajongó, békésen végigülte az ölemben az egészet, és még egy kis popcornt is evett, Olívia pedig egyetlen mosdólátogatással abszolválta a programot.

A Cinemacity Duna Plázában voltunk egyébként, ahol az ülésmagasítók sajnos egyáltalán nem passzolnak a székekhez, gyakorlatilag nem lehet középre helyezni, valamelyik irányba lecsúszik, így nem is tudtuk használni őket, maradt az ölbevétel (amit nem bánok, ez csak egy megjegyzés, hogy sajnos nem praktikusak ezek a kiegészítők.)

Összességében nagyon jó volt a mozizás, minőségileg más, mint korábban, és ez a következő néhány programról is elmondható, amikről hamarosan beszámolok majd. Az ovis élettel úgy érzem, valóban szintet ugrottunk, ez már nem a babakorszak :)


Ezzel jársz a legjobban! Ha mindhárom mesekönyvet szeretnéd megvenni, válaszd ezt a csomagot, amiben még egy 20 oldalas ovis foglalkoztató is van, és a csomag mellé kapsz egy AJÁNDÉK SZÍNEZŐT is!

shopping_cartKosárba Részletek
Van még...

Ez is érdekelhet!

Hozzászólások

Szólj hozzá te is!