Egy hideg téli napon a hétvégi programon tanakodott a család.

-          Nézzünk mesét! – szólalt meg Nonó elsőként, és már magára is húzta a plédet a kanapén.

-          Menjünk biciklizni! – javasolta Olívia, ám a biciklizéshez nagyon hideg volt odakint.

Anya és Apa megnézték az időjárásjelentést, merre hullott friss hó az elmúlt néhány napon.

-          Szeretnétek egy szép, havas helyre menni? – kérdezte Anya a lányokat.

-          Igeeen! – kiáltották egyszerre – és hozzuk a szánkót is! – lelkendezett Olívia, és alig várta, hogy havat foghasson, mert náluk idén még nem is esett igazi, nagy, fehér hó.

Apa lehozta a szánkót a padlásról, és rögtön be is készítette az autóba, nehogy itthon maradjon. Ezalatt Anya meleg ruhákat adott  Olíviára és Nonóra, majd Beni kutyára nézett.

-          Drága Benikém, és Veled mi legyen? – kérdezte tőle kedvesen.

-          Beni is jön velünk? – csatlakozott Apa.

De Beni kutya már nem fiatal, szeret ugyan kirándulni, de hamar elfárad, és a hideg, havas helyeken fáznak a kis lábai. Anya és Apa ezért úgy döntöttek, hogy Benike inkább vigyázzon a házra, amíg ők távol vannak. És majd sietnek hozzá haza, hiszen mindig úgy örül, amikor a család megérkezik.

Így hát Olívia, Nonó, Anya és Apa elindultak Dobogókőre szánkózni, és vittek magukkal finom, langyos teát is egy termoszban, ami jól fog esni a hidegben.

Dobogókőn nagyon sokan voltak, de Apa ügyesen megállt a parkolóban, és végre előkerült a szánkó is. Igen ám, de hó, az bizony nem sok volt a talajon.

-          Anya, azért egy kicsit így is tudunk szánkózni, ugye? – kérdezte aggódva Olívia.

-          Megpróbáljuk – felelte Anya, majd elindultak a fák között, hogy megkeressék, hol van a legeslegtöbb hó.

Ahogy sétáltak befelé az erdőbe, varázslatos látvány fogadta őket. Igaz, hogy lábuk alatt csupán egy kevés hó ropogott, de a fák ágain, egészen a legkisebb gallyakig, hófehér, friss hótakaró pihent. Néha egy apró szellő fújt belőle pelyheket, és úgy csillogtak a fényben az apró szemek, mintha csillámport szórna fentről az ég. 

-          Itt le tudunk csúszni! - mutatott Olívia és Nonó egy kisebb lejtőre.

-          Én ülök előre! – mondta Nonó, Olívia pedig mögé ülve szorosan átkarolta kishúgát.

A lányok vidáman csúsztak le a picike, alig látható kis lejtőn, de az örömük annál nagyobb volt.

-          Én nagyon szeretek szánkózni! – kiáltotta vidáman Nonó, miközben Olívia már húzta is vissza a szánkót az emelkedőn.

Így csúszkáltak fel-és le, egymást is húzva egy kicsit a szánkóval.

Visszafelé Nonó már nagyon elfáradt, Olívia pedig megéhezett, ezért Apa elment a büfébe ebédet venni. Anya és a lányok ezalatt a büfé melletti hókupacokon játszottak. Egy helyre pakolták a havat, összetapasztották és megdöngölték, beleugráltak és nagyokat nevettek.

-          Gyertek, finom meleg a gulyásleves – szólt a lányoknak Apa.

-          Én nem szeretem a gulyáslevest! – jelentette ki Nonó, így végül csak egy szelet puha kenyeret evett.

Ebéd után a család visszasétált a parkolóba, Olívia és Nonó pedig levették a vizes kesztyűjüket. Az autóba ülve még a csizmájukat is lehúzták, hogy kényelmesen pihenhessenek hazafelé. Apa bekapcsolta a zenét, és az átfagyott kis csapat hazáig aludt a hátsó ülésen. És bár nagyon hideg volt a havas erdőben, a téli kirándulás olyan jól sikerült, hogy Olívia és Nonó minden nap várja otthon is a friss havat.

Nálatok esett már otthon a hó?

Bár a mesének vége, reméljük, hogy élvezhettétek már a télnek ezt a különleges csodáját, de tudod-e, hogy miért fehér a hó valójában?

Hiszen az eső sem fehér, a jég sem az, pedig mindegyik vízből van. Akkor miért látjuk a havat mégis fehérnek, hiszen az is csak víz?

Először is, maga a pirinyó kis hókristály, amiből összeáll a hó, szintén átlátszó, csakúgy, mint a víz vagy a jég. Csak akkor látjuk fehérnek, amikor a hókristályok összetapadnak és nagyobb, de legalábbis egy kövér pihényi havat alkotnak.

Az, hogy milyen színűnek látjuk a havat, vagy bármi mást a világon valójában a szemünkkel, pontosabban a látásunkkal függ össze. Itt jön a bonyolultabb rész: a szemünkbe érkező elektromágneses sugárzás hosszát az agyunk egy színként fordítja le. A különböző hosszúságú sugarakat különböző színekként látjuk, de ami egy bizonyos hosszúság alatt vagy fölött van, azt az emberi szem nem látja. Ilyen a rádió-, a röntgen- vagy a mikrohullám.

A fekete és a fehér azonban nem az előbbi értelemben vett színek, ugyanis a fekete az a látható fény hiánya, a fehér pedig az összes hullámhosszú fény összessége. Vagyis:

-          ha egy tárgyi elnyeli a ráeső fényt, és nem jut róla semmi a szemünkbe, azt feketének látjuk,

-          ha a fény áthalad rajta, és mögötte egy másik tárgyról verődik vissza, az az átlátszó,

-          ha minden hullámhosszt visszaver, akkor fehér.

-          és ha csak egy bizonyos hullámhosszt ver vissza: akkor a visszavert hullámhossznak megfelelő színű (na ezek a színek).

Amikor víz megfagy, kristályok keletkeznek, amik között ha sok a levegő: az lesz a hó, ha nincs közte levegő, abból lesz a jég. (De ha a jégben sok levegőbuborék, vagy koszok vannak, akkor az sem lesz sima átlátszó, hanem fehéres árnyalatot kap, mert a benne lévő részecskék szétszórják a fényt.) És ezzel meg is van a magyarázat a hó fehérségére: a megfagyó víz kristályai között annyira sok a levegő, hogy azok szanaszét szórják a fényt, amitől mi a havat ragyogó fehérnek látjuk!

A tudományos információkat eredetiben az index.hu/tudomány oldalon olvashatjátok.